A friss Anamnesis a Katonában pörög, mint a búgócsiga, intenzív, energikus, mégsem jutunk beljebb a látványnál, felszínnél, ahogy sokszor a témájában, az egészségügyben sem. A nézők történetei és "terepezés" nyomán született darab sok lazán összekapcsolódó jelenetsorból áll, a székek fele történő kikacsintás rendszeres, az egész darab tiszta őrület. Csak épp azt nem tudjuk meg, hogy mik az okok (a politikus-jelenet elég sematikus), hogyan érinti ez az embereket (kivétel Szirtes Ági pár perce, és néha a színpadon ténfergő rendező). A valóságvideókban néhány fontos mondat van, és sok egészségügyi szereplő által mantrázott panel. De tulajdonképpen az egész darab ismert panelek újszerű összerakása, amiből nem lett a végén ház. Az értelmiségi kacsintgatások (pl.: Sziámi-dal élőben) kifejezetten színjátszókör-szagúak, csak túl jól játsszák el.
Ellenben a régi Ledarálnakeltűntem néhány hónapja nagyon tetszett, egy hét múlva újranézés lesz, mégpedig egy olyan nézővel, aki tegnap ismerkedett meg Bodó Viktor rendezésével. Jó lehetőség ez arra, hogy ilyen rövid idő után mennyire nyitottan lehet beülni egy másik - hasonló tempójú, harsányságú, de sokkal mélyebb - darabra. Persze simán lehet, hogy az "önmagában" nem tetszik majd.
De szeretném, ha a végeredmény másnak is a cím lenne, és nem a 2:0, mert fontosak Bodó darabjai, csak nem jó megállónál kezdtem mutogatni másoknak.
Utolsó kommentek