Tegnap ültek a kerületi anyák-atyák, és több utolsóperces előterjesztést tárgyaltak, például a magdolnás-manna szerződésének tervezetét, és egyéb kapcsolódó dolgokat. Ebből kiderül, hogy a civilek szerepe minimalizálódik, az önkormányzati intézmények elvisznek mindent, amit kell, gondolom a sokéves együttműködés, a lakossággal kialakított bizalmi viszony jó alap ehhez.
Kiderül az is, hogy a fura - képviselőkből álló, jó fizetést kapó - kesztyűgyári Tanácsadó Testület (amiről már sokszor volt itt szó) bővül és gazdagszik: öt helyett már heten lesznek, elnökük havi bruttó 300, a tagok 250 000 Ft-ot vihet haza. Természetesen a képviselői tiszteletdíjon kívül, általában havi egy ülésért, melyek jegyzőkönyve többnyire megnézhető az intézmény honlapján. Kérdés, ér-e ennyit a tudásuk akkor, ha mindenről csak az utolsó pillanatban értesülnek, mint ahogy történt most is, és korábban is. Vagy inkább arról van-e szó, hogy a fő döntéshozó testületben lévőknek kell pluszforrás, meg döntéshozás-olajozás.
Nem is nagyon hallok kiabáló képviselőket, üde kivétel a nem tanácsadó testületes elempés. Ja, nem is tudom, kapott-e válaszokat a december végi kérdéseire, majd megkérdezem.
Utolsó kommentek