Remek buli volt ma déltájt a Magdolna - Lujza sarkán, ahol néhány lézengő civil, meg sokszor annyi félcivil, politikus, érdeklődő követte az eseményeket. Megjelent balról Komássy Ákos, jobbról sokkal többen. A semmittevést Ferencz Orsolya - a helyi fideszes drogszakértő - unta meg leghamarabb, sem megjelent gyermekei, sem a vele kellemesen csacsogó (a talán már minden pártot megjárt, jelenleg talán helyi roma-vezető) Benga Oláh Tibor nem kötötte le, így 11.10-kor azt üzente egy küldönccel, hogy "az a kérés, hogy el lehet kezdeni." Nyilván azokat a civileket instruálta, akik függetlenek, számára ismeretlenek.
A hangosítás nem működött, a kezdés ellehetetlenült, végül néhányan kiálltak az antikékpont egyesülettől, vezetőjük pedig felolvasott egy hosszú beszédet. Amolyan gyűlöletbeszédet (felesleges a részletekkel bajlódnom, csak lesz fent videó a neten), jó volt hallgatni, nem lehetett beleszólni, mert amíg nem volt vége, csak mondta-mondta. Próbálkoztak páran, a parázs hangulat láttán Ferencz képviselő-asszony mosolyra húzta rágós száját, majd tovább figyelte az eseményeket.
Mikor a monológ végére értek, a kékpontosok megpróbáltak válaszolni, de hirtelen ott termett a civil polgárőrparancsnok, egyébként meg fideszes képviselő Kaiser úr, és erőszakkal átvette a szót, amiben mellényes-jelmezes polgárőr társai segítettek, a hangoskodókat hátrébb lökdösve, velük vitába keveredve nem csak a kékpontos véleménykülönbség miatt, hanem azon is, hogy kinek hány iskolája van, ebből kifolyólag ki nem értheti a másikat. Mindez polgárőri jelmezben időutazásos. Kaiser közben arról beszél, hogy a kékpontosok, drogosok "menjenek vissza, ahol laknak". Értem én, nem mindenki kapott önkormányzati nagylakást, jogosan büszke rá, csak elfelejtkezik közben a polgármesteréről, aki szintén nem a kerületből irányít.
Ezt követően kiscsoportokban folytatódott a vita, némi szürreális elemmel díszítve, pl. volt aki a szomszédos népkonyha problémáját is ide keverte, más a lakásában a kékpont miatt hepássá vált négy ismerőséről beszélt, én meg megteltem, majd elmentem a dolgomra. Vannak fényképek, majd felrakom, ha elégedetlen leszek a máshol készítettekkel.
Ennek az igen magabiztosan kirekesztő társaságnak néhány tagja így vagy úgy bizonyára közelebbről is megismerkedik a szerhasználók életével, szeretném, ha akkor eszükbe jutna, mit is követtek el itt. Kedvem támadt meghívni egy beszélgetésre Ferencz asszonyt meg Kocsis urat, mert arra azért ezek a szeánszok jók, hogy kiderüljön, csupán a kinyilatkoztatás megy, egyébként nincs ott túl sok energia.
Az azért kijelenthető, nem sok ezer civil tüntetett a kékpontosok háza előtt, hanem maximum néhány tucat, de ebbe már beleszámoltam a képviselőket és holdudvarukat is. Szóval akkora baj a kerületben nincs, mint a képviselők fejében.
Utolsó kommentek