Néhány dologban elég faramuci módon viselkedik a magyar állam. A KB a probléma felvetésével kívánja felhívni a figyelmet egy-egy "bajra".
Kezdjünk a sok évet megélt, jelenleg is jó egészségnek örvendő egyházi szorzóval, ami azt jelenti, hogy az egyházi fenntartású oktatási, szociális intézmények működését kétféle módon támogatja az állam. Egyrészt a minden fenntartónak járó állami normatívával (ami férőhely-, létszámarányos), valamint az önkormányzatok által a saját intézményeikre pluszforrások biztosításával (az előző évi tényleges számok alapján). Így lesz egy minden évben újraszámolt szorzó, mely alapján az egyházi intézmények emelt normatívát kapnak. A rendszer okozója a Horn-kormány, és az általa kötött Vatikáni Szerződés.
A már említett intézményeket alapvetően vagy önkormányzat, vagy egyház, vagy civil szervezet működteti. Az első kettő a szerződés szerint nagyjából azonos állami működési támogatásból gazdálkodhat, az utóbbi pedig idén például kevesebb, mint a kétharmadából, hacsak nem tud intézményfenntartására máshonnan is pénzt szerezni.
Az intézmények működésénél elvileg fontos lenne a szubszidiaritás, a szektorsemlegesség, de ezeknek a jelenlegi rendszer nem tud megfelelni. A helyzetet bonyolítja, hogy az önkormányzatok (és ritkábban maga az állam is) egyszerre ellátás-szervező, szolgáltatás-vásárló és intézmény-működtető, ami azért eléggé össze tudja keverni a viszonyokat. Mindehhez hozzá tartozik, hogy az állam agyonszabályozza a működést, folyton ellenőriz - ami jogos lenne, ha nem tudná minden szereplő, hogy "félpénzből" csak félszolgáltatást lehet megszervezni" - és vezetői gyakran kijelentik, hogy a rendszer pazarló, rengeteg pénz folyik ki rajta.
Ez így is van, de a rendszer egyszerre forráshiányos és pazarló, mert rossz. És ennek a levét elsősorban nem a civil szervezetek isszák meg, mert ők is az állam mellé sodródnak (esetleg megértően ellenőrzik őket), hanem a nagy, személytelen ellátást nyújó intézmények lakói, gyerekek, hajléktalanok, idősek. Nagy, mert a jelenlegi szabályozás szerint így gazdaságos (létezik több száz fős hajléktalan-szálló, nem is egy), és személytelen, mert már csak az alkalmazottak számán lehet érdemben megtakarítani. Az olcsó viszont kevesebb, ráadásul rosszabb minőségű is.
A civilek már régen az Alkotmánybírósághoz fordultak, de ott nem tartották problémának a már vázolt rendszert. Az igazi (nem önkormányzati, nemzetközi karitatív, stb.) civil intézményfenntartó szervezetek az évek során szépen lassan mennek tönkre.
A legszebb az egészben az, hogy a fenntartók pontosan leképezik a társadalmat, ahogy rendszerint az emberek sem állnak ki segítségre szoruló társuk mellett, úgy a fenntartók sem amellett, amelyik náluk rosszabb helyzetben van.
Miért is tennék, ők jól járnak.
Persze van megoldás, olyan magyaros, suta és svindlis: a civil fenntartóknak egyházat kell alapítani, és máris nálunk is megvan az a szozsó, mint a többieknél.
Erre is van példa.
Utolsó kommentek