A Központi Bizottság világa

Már az Alkotmánybíróság előtt van egy, a melegek élettársi kapcsolatát szabályozó törvény alkotmányosságát (illetve -ellenességét) firtató indítvány. Szerzője Hámori Antal állam- és jogtudományi, valamint kánonjogi doktor, az Életvédő Fórum alelnöke. A beadvány teljes szövege itt elolvasható.

A KB-tag kikopizott egy rövid idézetet, akinek ez tetszik, feltétlenül olvassa el az egészet, mert ez még nem is a legabszurdabb. És ne felejtsük, 2009 van:-)  (Hámori úr figyelmébe azért ajánlhatók a vonatkozó uniós jogszabályok, irányelvek. Az AB meg valószínűleg évek múlva jut el a beadványig.)

"Az emberi méltóság részét – így lényegét is – fogalmilag csak az képez(het)i, ami méltó az emberhez. Az emberi méltóság, miként az elnevezés mutatja, azon létezők összessége, ami méltó az emberhez. Az emberhez az erkölcsi és (ebből következően) a jogi értelemben vett jó méltó, vagyis az, ami az embert tökéletesíti. Az, ami nem méltó az emberhez (az erkölcsileg rossz), nem tartozik az emberi méltóság körébe, s így az emberi méltósághoz való jog sem terjed ki rá, nem képezi az ún. „általános személyiségi jog” részét. Az, ami nem méltó az emberhez, nem bontakoztatja ki őt, az erkölcsileg rosszat nem öleli föl a „személyiség szabad kibontakoztatásához való jog”.

A homoszexuális magatartás – az alábbiakban foglaltak miatt – erkölcsileg rossz, ezért az nem méltó az emberhez, az nem tartozik az emberi méltóság fogalmi körébe, arra nem terjed ki a szabadság. Ennek megfelelően a homoszexuális magatartásra az emberi méltósághoz való jog részét képező (abból származtatott) önrendelkezési jog – általános cselekvési szabadság, személyiség szabad kibontakoztatásához való jog – sem terjed ki, ahhoz nincsen jog. A homoszexuális kapcsolatok (súlyos eltévelyedés) megengedése morális és jogi képtelenség. A szabadság – helyes értelmezés szerint – férfi és nő közötti házasságkötésre, családalapításra terjed ki; ez méltó az emberhez, az emberi méltósághoz való alkotmányos alapjog [Alkotmány 54. § (1) bekezdés] is ezt védi; az a rendelkezés, ami ellentétes ezzel, eme alapjogot is sérti.

Az élet továbbadásának objektív valósága a nemek egymást kiegészítő voltát, a férfi és a nő (a házastársak) egymáshoz rendeltségét tükrözi (a házasságra szóló meghívás már a férfi és a nő természetében adva van). A homoszexuális aktus nem vezet az egymást kiegészítő egyesüléshez, sem az élet továbbadásához, ezért ellentmond annak a hivatásnak, hogy az ember személy voltát az önajándékozásban élje meg. Az ilyen magatartás rendetlen nemi hajlamot erősít meg (erkölcstelen), amelyet az önző, önmagáért való gyönyör megszerzése jellemez; ellene mond az ember – valós és eredeti értelmében vett – szabadságának és méltóságának, az emberi személyről szóló igazságnak.

A homoszexuális magatartások „önmagukban rendetlenek” (erkölcsileg rosszak), ellentétesek a természetes törvénnyel, semmi esetben és semmiféleképpen nem helyeselhetők (nincs olyan eset, amikor jóváhagyhatók lennének). A homoszexuális hajlam objektíve rendetlen. (Ha a magatartás – tárgya miatt – bensőleg rossz, a jó szándék vagy a különös körülmények csökkenthetik a rosszaságot, de nem tudják megszüntetni: a magatartás orvosolhatatlanul rossz, a személy javára nem irányítható, emiatt nem szabad megengedni.)

Az a vélemény, amely szerint a homoszexuális aktus „azonos értékű”, vagy legalábbis „éppen úgy”, illetve „hasonlóan” „elfogadható”, mint a házastársi szerelem nemi kifejezése, közvetlenül és rendkívül károsan hat a társadalomban (pl. az ifjúság körében) a család természetéről és jogairól kialakult felfogásra.

A homoszexuális személyeket ért jogtalanságokra (például rossz szándékú megszólásokra és erőszakos cselekményekre) adott válasz semmiképpen nem vezethet el addig a felfogásig, hogy a homoszexuális hajlam nem rendetlen állapot. A homoszexuális magatartásra senki sem formálhat semmiféle jogot. A homoszexuális személyek is arra kaptak meghívást, hogy tiszta életet éljenek.

Egyedül és kizárólag a házasságban lehet jó a nemiséggel járó képességek használata: a szexuális aktus kizárólagos helye a házasság; ezen kívül mindig súlyos bűn. A házasságon kívüli szexuális kapcsolatok súlyosan sértik a házasság méltóságát, lerombolják a család eszméjét, gyöngítik a hűség iránti érzéket; ellentétesek az erkölcsi törvénnyel. A szexualitás a férfi és a nő házastársi szeretetére van rendelve, megmaradva az igaz mértéktartás keretei között. A házassági szövetségben a férfi és a nő az egész élet olyan közösségét hozza létre egymással, amely természeténél fogva a házasfelek javára, gyermekek nemzésére és nevelésére irányul; a házastársak kölcsönösen, teljesen és kizárólagosan, visszavonhatatlan végleges elköteleződéssel átadják, odaajándékozzák magukat és elfogadják egymást. Az államnak az alaptörvénye alapján (is) ezt az intézményt kell elismernie [Alkotmány 15. §, 54. § (1) bekezdés].[1] "