Gyakran ez a "titulus" jár saját belső médiájától Kocsis Máténak, aki tisztességesen nevezve kerületi alpolgármester. Szinte minden kerületi lapban remek képeken jól mutató fiatalember, de neki valahogy az alpolgármesterség már nem elég, így lesz ő a "többségi vezető". Talán jogász, és akkor azért tudnia kéne, hogy ilyen poszt nincs, a polgármestert közvetlenül választják, ő pedig lehet alpolgi, frakcióvezető, stb. Esetében a "többségi vezető" vicces, mert azt mutatja, mintha úgy akarná forgatni a szavakat, hogy nagyfőnöknek tűnjön. Pedig ahhoz ennyi kevés, ráadásul előre árulkodik arról, milyen is a hatalomhoz fűződő viszonya, egyelőre inkább vágyai. Közben épp most áll új lehetőség előtt.
Ja, és a polgármester lemondása akkora hír volt (a kerületi politikusoknak), hogy az egyébként egy rakás kaka kerületi honlap is azonnal fel tudta tenni:-)
Utolsó kommentek