Tegnap a Kesztyűgyárban (igen, nem bírtam ki...), ahol a tanári asztalnál Alföldi György és két kollégája ült, a nebulóként pedig kb. 40 környékbéli gyűlt össze. A pedagógusok kérdezgettek, ki mit is álmodik a térre, kicsit rajzolgattak, majd Alföldi elmondta, hogy ők miben gondolkodnak. A tanulók beszéltek az etnikumról, szaró/hugyozó hajléktalanokról, és hogy vissza kell foglalni a teret. Meg voltak más ötleteik, mint pl. színpad a téren, kresz-pálya, de akadt, aki csendesebb villamost kért, mert a remízből kiálló sárga vasalók nagyon hangosak hajnalban. Előbújt a parkolás kérdése is, mármint hogy a szállodák buszai a téren állnak. A közteresek, rendőrök, kamerák totális alkalmatlanságáról erős egyetértés volt (akadt azért kivétel), ahogy az apropót adó remek térfelújítási programnak sem örültek egyöntetűen a jelenlévők.
A lakók valóban hozták a problémáikat, lerakták, most várják, mi történik vele. A tanárokról lesz még szó kicsit később.
Utolsó kommentek