A tegnapi konferenciával nem azzal volt a legnagyobb bajom, ami elhangzott, hanem az, ami miatt elmentem: hogy az ilyen össze-vissza meghívott előadók, beszélgetők mire is képesek együtt. Láthatóan semmire nem voltak, a durva mondatok azokból szakadtak ki, akik ezt demonstrálni is akarták. Meg az is érdekelt, hogy mit lehet kezdeni Érpatak első emberével egy előadás alatt/után, hamar kiderült, hogy semmit. Ő arra képes, hogy hosszan "liberális nénik-bácsik" imát mormoljon, és nem érdekli semmi/senki más. Otthon "rendet tart", szeretne az egész világban, de erre még nincs felhatalmazása. Remélem, nem is lesz.
Aztán még két dolog tett még érdeklődővé: a szervezők - köztük a Századvég Alapítvány - sora, hogy ki mit akar ezzel a rendezvénnyel kezdeni, de ez nem derült ki. És a kormányzati szereplők megjelenése, azt hittem, hogy lesz érdemi közölni valójuk, valamint hogy elmondják mit is gondolnak az érpataki hagyományőrzésről, és más, a konferencián megjelenő gondolatról. Nem ez történt, véleményüket (ha van egyáltalán) a politikusok megtartották, avagy csak a "nekem ez tetszik jobban" szinten vállalták, és a roma minisztériumi vezető próbálta árnyalni a képet. Mondjuk ez már időtlen idők óta így van, a szakterület roma vezetőjének munkája jelentős részben ez: beszélni-beszélni-beszélni, mert ő nem okozhat politikai kockázatot. Ha jól teszi, "lám-lám kiálltunk", ha meg nem, legfeljebb korrigálják.
Este egy tévéműsorban Kovács államtitkár azért kissé kényszeredetten kimondta, hogy a "bomlástermék" vállalhatatlan. Látszólag akár rendben is minden. Csakhogy aki ott volt romaként (is), súlyos sebeket kapott, valami rosszul értelmezett "szélesre nyitott kapu" miatt bármi elhangozhatott, a kormányzat meg bujkált az értelmezés elől. Tulajdonképpen mint az életben, csak most szóköveket dobáltak rájuk, miután meghívták őket, nem valódiakat a kerítésükön.
A szervezőknek nem volt jó a koncepciójuk, azt sem igazán értem, a pályázati eredményhirdetésen túl mi volt a céljuk, szerintem ami történt - botrányos sajtómegjelenések sora - biztosan nem. De nem tudták előre végiggondolni kikkel, mit és hogyan szeretnének. (Valaki azt mondta, ezek a konferenciák többnyire értelmetlenek, és nem is olcsók, ha van rá uniós forrás. Nem tört ki a vita.)
Az meg hogy mindebben a kormányzat és a Századvég is részt vett, azaz együtt erre voltak képesek, csak azt jelzi számomra, hogy a szavazatmaximalizálás érdekében még mindig nyitható az az ajtó, amin már most is sok túl sok bomlástermék-kreátor fért be. (Egy újságíró-szervezet vihet félre valamit akár ennyire is, na de a hozzá értők...)
A kérdés meg marad: Mi lesz itt?
Kisszínes: A rendezvény az Ötkertben volt, ahol Orbán egyeztetett decemberben a diákokkal, és ahol ilyen a férfivécé. A szervező katolikus újságírók talán elfelejtették megnézni. Vagy épp hogy nem:)
Utolsó kommentek