Bár az elmúlt évek tapasztalatai miatt sokat nem várok a kerületi önkormányzattól, azt gondoltam, hogy az üres telkek közösségi célú hasznosítását csak meg tudják szervezni, különösen, hogy ők találták ki maguknak önként vállalt feladatnak. Röviden: nem sikerült.
A bátraknak hosszabban: Tavaly október közepén egyhangúlag döntöttek a képviselők a közösségi kertek létesítésének támogatásáról, egyúttal megbízták a polgit, hogy egyeztessen hasonló programban már részt vevő szervezetekkel, ennek ismeretében pedig december végéig készítsen előterjesztést a helyi megoldásról (jegyzőkönyv itt, 27. oldal). Ez az előterjesztés március elejére csúszott, a késlekedés okát nem tudni, az anyagban sem szerepel, ahogy a civilekkel történő egyeztetés eredménye sem. Az előterjesztő polgi leírja, hogy a bizottságnak mikorra kellett volna döntenie, arra nem pazarolja a klaviatúrát, hogy rá nézve is volt határidő. Egyeztetett viszont az önkormányzati szervezetekkel, és négy telket ki is választottak a célra. Ekkor arról is döntöttek a képviselők - szintén egyhangúlag - hogy kiírják a pályázatot, melyen civil szervezet és egyház vehet részt, azon nyomban megalakították a képviselőkből álló bírálóbizottságot is (3 fideszes, 1 elempés, 1 jobbikos, a javaslattevő szerényen magát is javasolta, pénz ezért nem járt). A Kisfalu Kft. ugyanekkor kapott 400 000 Ft-ot a telkek lomtalanítására. (Minderről bővebben itt, 12-17. o.)
A pályázatot kiírták, a felhíváson a bélyegző március 22-i, a beadási határidő április 8. volt, ez praktikusan két hetet jelentett a pályázóknak. A döntést először egy hónap múlva, a május 8-i ülésen tárgyalták volna, és bár az előterjesztés elkészült, végül - helyszíni döntéssel - elnapolták. A benyújtott anyag szerint két telekre érkezett érvényes ajánlat, és javasolták, hogy két nyolckeres civil szervezet közösségi kertezhessen, bár az is leírták, hogy elégedetlenek az anyagokkal, mert azok nem voltak kellőképpen kidolgozva, és az egyik pályázóval is van - más jogviszonyból fakadó - problémájuk. Végül a most következő (május 22-i) ülésre új előterjesztés készült, már az is olvasható, és kicsit változott minden: a polgármester javasolja a pályázatok eredménytelenségének elfogadását. Indokai között szerepel, hogy az önki Vagyongazdálkodási és Üzemeltetési Ügyosztálya szerint 8-10 millió forint egyszeri befektetés, és évi egymilla működési költség kellene a kertezéshez. Végül javasolja, hogy az új pályázatra már kizárólag kerületi társasházak és lakásszövetkezetek pályázhassanak. (Ha minden flottul megy - ami meglehetősen optimista feltételezés - leghamarabb 1,5-2 hónap múlva szerződhetnek a nyertesekkel.)
Szóval eltökörésztek hónapokat a kiírással, majd két hét alatt le akartak zavarni mindent, de nem sikerült. Az előzetes egyeztetést ellinkelték, de bizottságoztak, kis pénzt kapott a Kisfalu, most meg rájöttek, hogy hülyeséget akartak, ráadásul pályázhatnak más szervezetek. Közben már kissé nyár van, de ez nyilván a baloldali időjárás bűne.
És mi még fizetjük ezt a totál csődhalmazt (vajon csak ez a konkrét bénázás mennyibe kerül...), akik még üres telkeket sem képesek hasznosítani, miközben nagyon akarják. Akkor mi van azokkal a feladatokkal, amiket nem kedvelnek?
Mindeközben a csipet csapat változatlan összetétellel megy az erdőbe, és kezdi fűrészelni az MNP III. program milliárdjait.
A Monty Python már rég bemutatta azt, amiről én ilyen hosszan írtam. Aki eddig eljutott, kap néhány vidám percet tőlük, és persze tőlem is. A videónak ez is aktualitást ad, és ígérem, a molinó paródiái is jönnek fel a blogra.
Utolsó kommentek