Napokig égtem a kismagyarországi állapotok miatt Prágában. A nemzeti dohányboltoktól kezdve (ahol leginkább az zavarta a beszélgetőpartnereket, hogy az állam az üzletbe avatkozik be direkt módon, és sűrűn emlegettek az 1930-as éveket) a beteges rendpártiságig sok téma felmerült, és a kereszténydemokrata cseh/magyar kacsáról akkor még nem is tudtunk. Meg a kerületi újabb történésekről sem.

De alapvetően az ütött meg megint, hogy ha valaki mást gondol, nem hiszi azonnal, neki ezt lehet/érdemes/kell úgy kinyilvánítania, hogy fenyegeti azokat, akikkel nem ért egyet. Nem mondja politikusként, hogy nem magyar, aki nem őt imádja, saját és hite nevében nem üldöz/dobál senkit. Nem beszél demagóg gyűlölettől fröcsögő hülyeséghegyláncot.

A prágai pride egy piknik, a menet kordon nélkül jut el az óváros központján keresztül arra a térre, ahol korábban a főelvtársakat ünnepelték. Ezer dolog jobb ott, aminek döntő része nem pénzkérdés. Egyszerűen nincsenek ostoba harcos politikusok, közéleti ingyenélők, állampolgárok. Viszont többet söröznek, a Staropramen is támogatta a pride-ot, meg a cseh állami idegenforgalmi cég.

Kevesebb indulat, több figyelem, ezzel mára szépen elhúztak mellettünk. Többen mesélték, míg húsz éve magukat látták szürkének és rosszkedvűnek, a magyarokat meg színesnek, mára ez megfordult.

Most még kormányuk sincs, de nem nagyon izgatja őket.