Nehéz a tudós ember dolga (is), ha hiányzik belőle a kételkedés, érdeklődés, és élete színtereit tézisosztók sorozatának véli. Még nehezebb, ha mindezt nagy nyilvánosság előtt követi el, kéthetenkénti pálfordulással, úgy, hogy akit kicsit érdekel az, amiről beszél, ezek után csak megengedőn mosolyog, ha személye előkerül.
Az sem könnyít rajta, ha olyan témába áll bele, amiben nagy tudás és tapasztalat van, és ezt próbálja meg folyamatosan nullázni, majd persze elmondani, mi lenne a tuti.
Viszont így legalább nem csak szűk körben lehet ismert, egyébként ki tudna egy kis ország kutató polgáráról, ki követné ahogy ki- és átéli mindentudását, okos(k)odását. Ma az aranyhaltól azt kérném, hogy olyan vitát vezethessek, ahol ő is beszélgetőpartner. Csak azért, hogy érezze, néha olyan közeg is létezik, ahol érvekre van szükség.
Örülök, hogy nem gyerekorvos, ott ebből több baj származhatna.
Egyébként furcsa rendező az élet, két napja Hajnóczy Pétertől olvasom a Jelentések a süllyesztőből című kötetet, nagyon ide illik, ahogy abban a tanácsi/párt/egészségpolitikai vezetés beszél mellé. Tapodtat sem mozdultunk azóta. (Ahogy az egészségügyi/szociális ellátásban sem annyit, amennyi negyven év alatt elvárható lenne.) A könyvet ajánlom mindenkinek.
A múlt reménytelensége viselhetőbb, mint a jelené.
Utolsó kommentek